5:15, csörög az ébresztő, rajzfilmes gumikalapácsként veri szilánkosra a még derengő álomképeket.
Kit érdekel, egyébként is munkával álmodtál.
Amibe a félhomályban nem rúgsz bele, azon átesel. Mandinerben keveredsz ki a folyosóra, ahol már némi kávéillat terjeng: más is jön 6ra dolgozni...
És már csak 11-12 óra és vége is a munkanapnak. Délutános műszak ugyanez pepitában.
Ehhez idomul az efféle túlélési stratégia.
Majd egy évnyi nem-, pontosabban alkalmi dohányzás után az elmúlt fél évben szépen lassan visszakúszott a napi rutinba a bagó.
Az ébrenléthez, éberléthez kell a kávé, kávéhoz a cigi. Aztán meg a cigihez a kávé.
Már csak a társaság miatt is, magadban nem is igen.
Már csak amiatt is, hogy addig a 10 percig ne legyél bent. Mintha cilében lennél (fogócskában az a hely, ahol védve vagy, nem foghatnak meg, ugye..?).
Kávé reggel, még hideg van, merevek az ujjak, egészen jólesik az a gépi kávé kis csokival. Édes lötty, de passzol a ködös hajnalba belefújt füst- és lehelletfelhőkhöz. Tegnapi hírek bestofjai hangzanak el.
Kávé délelőtt, desokvanméghátra, mármegintégaházmindenkiideges. És természetesen a pletykarovat update.
Cukor nélküli presszó kis tejszínnel. Fel is bosszantana a hagyományos német kávé. Olyan gyenge, hogy átlátni rajta. Ketrecharcban a magyar óvodás tejeskávé is bucira verné.
Van tüzed?
Helyzetjelentés, kinél mennyi a meló, ki nyűgös, kit kell kerülni. Csakazidőmegneálljon.
És azt hallottad, hogy állítólag...?
Kávé ebéd után, már csak azért is, hogy meg ne szóljanak, hogy csak ücsörögsz a fél órás szüneted végén. Random hosszú kávé és rövid cigi.
Már csak a fele van hátra, mosolyra és cinizmusra is futja. Vagy élettörténetet hallgatsz vagy stand upot.
Ettől is töltődik az ember valamennyit. Egyperces novellák.
Kávé délután. Mindegy milyet, amilyet te iszol. Denehezentelikavége. Sokmelóvannálatok?
Az utolsó nekirugaszkodás, az utolsó ráfordulás a végső 50 méterre. Kicsit már szúr.
Holnaptól leszarom, nem éri meg felhúzni magad fogadkozások a cigi mellett.
Füstbe ment terv, persze.
De lassan már az utolsót csikket kellene a városra pöccinteni.
Csak hogy lehessen még több móka, legyenek viccek és a nevetések se rövidüljenek.
"- Let's pretend this coffee is champagne!
- Why would we do that?
- Well, to celebrate life."
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.