Ha már amúgy is benne voltunk a költözésben, úgy gondoltuk meg sem állunk itt.
No egészen lakályos volt, de eme kilátást inkább komfortra cserétük.
Csillagokat nézve aludtunk el zuhantunk kómába.
Majd mielőtt hasunkra sütött volna a nap, ebben a látványban van/volt részünk.
Az új helyen már van akkora hely, hogy ha összeveszünk, hátat tudunk fordítani egymásnak. De csak ebből a megfontolásból nem kapunk össze természetesen.
Viszont sikerült szerezni növényt is, egy jól megtermett szobavirágot. Gyanítjuk, hogy előbb-utóbb a szoba minden négyzetcentiméteréért nagy harcot vívunk majd vele. Némi függönnyel, képpel (és tibeti imazászlóval - M. szerk) azért bájos kis kuckó lesz ez. A házhoz tartozó kert kihasználási lehetőségeit a közeljövőben tervezzük feltérképezni. Lakótársakkal konzultálva eddig a bográcsoló hely és a felfújhatós kerti kismedence került felvetésre (btw. reggel ködben hasítva mentünk dolgozni és 34C-ben jöttünk haza). Frau F. megkapta már első hivatalos levelét is :)
Amúgy mi is alapvetően szelektív szemétgyűjtéshez szoktunk, de a csak és kizárólagos efféle mód Level 99 szint már. Olyan zavarbaejtő új problémákkal találjuk szembe magunkat, hogy a használt fülpuci például teljesen műanyag-e.
Mindeközben rettegve várjuk, hogy melyik éjjel riadunk fel a szomszédos tűzoltóság vonulására. öhm, bár meglehet, hogy már többet is átaludtunk...
Azt a hírt kaptuk, hogy a szomszéd házba is költözik egy csapat, minden valószínűség szerint déli szomszédaink közül. El is kezdtek jönni-menni már. B-nek nem szimpatikusak, de szerintem nem szerbkereskedők.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.